Lányok hófehérben Sisso (2009-04-30 12:38:43) Lélegzetelállítóan szép tájon, egy svájci, hegyi faluban játszódik Sonja Wyss balladisztikus, tágas csendekből, erős képekből álló holland-svájci játékfilmje: A tél csendje. Elég találni egy ilyen helyszínt és egy elsőfilmes rendezőnek az már fél siker. Abszolut nem zavaró, hogy a filmben alig néhány mondat szöveg hangzik el, hiszen a képek olyan szépen vannak felvéve, hogy attól eláll a lélegzetünk. A rendező is csendet parancsol, dalokat és imákat hallani inkább, egy mélyen katolikus, misztériumokkal teli környezetben vagyunk. A történet tragédiával indul, az apa, a nagyobbik lányával hazatérőben a hegyről, egy szakadékba zuhan és meghal. Özvegye és négy lánya egyedül marad, és mély gyászban éli a mindennapokat. Csak alig mozduló életképeket látunk, mintha megfagyott volna az egész falu, és az apai ház, a hó és a hideg súlya alatt. Az élőlények lelassulnak, és a lelkeket is nehéz, fagyos pára üli meg. Öltözködnek, fésülködnek, alszanak, imádkoznak, varrnak, az ablakban éjjel egy hóbagoly, szarvasnak öltözött férfiak jelennek meg a hajnali tájban, minden csak egy téli álom, egy szürreális mese. Bergmant és Tarkovszkijt egyaránt idézi Sonja Wyss elgondolása, amely igen karakteres és cseppet sem mondható kísérletinek. Aztán a gyászból elkezdenek kisarjadni a vágyak, az élet, a szerelem után, a lányokhoz belopakodnak a szarvassá vált fiúk, lassú, pogány ünnep veszi kezdetét, az anya haragja ecsitul, leveszi a fekete kendőt a tükörről, megenyhülnek a penge arcélek, megjelenik az első hóvirág, menyasszonyt öltöztetnek, a lányok fehérben állnak a szakadék mellett, arcukon a remény és a megkönnyebbülés jelei. Mesteri festmény ez a filmalkotás. Fájdalmas és szép olajkép arról hogyan győz az élet a halál felett.