A kínálatot figyelve nem éreztük elég differenciáltnak az öltözékeket kerékpártípusok szerint, mert miként mondjuk a lajhár szőre is menetirányba nő, a felvonultatott ruhák közt nem találtunk a mondott tartáshoz speciálisan illőt, illetve nem tértek ki tematikusan a futárok öltözékére sem, akik pedig a közönség soraiban várták kíváncsian, milyen újabb csalafinta megoldásokkal rukkolnak elő a bringás divat diktátorai.

Jó volt látni azonban, hogy a női öltözékkel kellőképp hangsúlyosan foglalkoztak a tematikusok: a bukj fel szoknyák, a kapucnis menetszél-mellénykék, a vidám cicanadrágok, a kormányra szerelhető sminkkészletek (nyilván szmoghatlan szempillaspirál-tartóval) mind-mind azt a hangulatot tükrözték, amely jellemző a városi biciklis szubkultúrára: kellőképp kritikai és önkritikai reflexióval megáldott. A biciklis nők egyébként nemcsak a divatbemutatón kapnak teret, hanem tudjuk, a nők is bicikliznek, de tényleg. És ahogy a lovon még női nyeregben kellett bénázniuk, a biciklizés történetében senki nem kényszerített minket hátrányos testhelyzetbe, itt már eleinktől fogva egyenrangúak lehettünk.

Ugyan a kerékpározás történetéről, ami a kezdeteket illeti, nem sok biztosat lehet tudni, de azt igen, hogy közel száz évvel később kezdtek el velocipédet – még áttétel nélkül meghajtott kerekű szerkezetet – gyártani, mint automobilt. Ha csak ennek okain gondolkodunk, már csóválhatjuk a fejünket az emberiség különös nagyravágyásán.
Persze nem akarok ívet húzni Daidaloszt és Ikarosztól a mosógépig – amelyet mondanom sem kell, meglehetősen későn kezdtek el gyártani – de ez a biciklis divatbemutató valamelyest revideálta a női nemet a találmányok történetében, s ez a férfiaknak is jó, mint azt látták is.